Tudnivalók az állatokról!

Mindenünk az állat

A cicák:

Evolúciójuk során a macskák sokkal nagyobb mértékben alkalmazkodtak a vadászathoz, mint a kutyák vagy más emlősök. Ez annak a mutációnak indirekt következménye volt, mellyel ősük elvesztette az édesség ízlelésének képességét, ezáltal pedig lecsökkent a növényi tápanyagbevitele. A növényfogyasztás drasztikus csökkenésével emésztő szervrendszerük lerövidült, így képtelenné vált a növényi táplálék hatékony feldolgozására, azonban mindez a testtömeg lecsökkenéséhez is vezetett, amely elősegítette a vadászathoz szükséges gyors mozgást. Viselkedési mintáik a vadászathoz igazodtak, rövid intenzív tevékenykedésüket hosszú nyugalmi periódusokkal kezdték ellensúlyozni.

A nagymacskákhoz hasonlóan a házi macskák is hatékony vadászok. Gerinces zsákmányukat a leopárdoknál és a tigriseknél megfigyelhető taktikával lesből támadva teszik mozgásképtelenné, majd hosszú szemfogukkal megsebzik a gerincvelőt, illetve a nyaki verőeret vagy a nyaki gyűjtőeret átszakítva súlyos vérzést okoznak, esetleg a légcső összezúzásával megfojtják áldozatukat. Míg a házi macska körülbelül ezerféle fajra vadászhat, addig a nagymacskák kevesebb, mint száz különféle állatot tekintenek zsákmányuknak. Bár az utóbbiak általában a nagyobb méretű állatokat igyekeznek elejteni, a kisebbek alacsony tápértéke ugyanis nem éri meg a vadászattal járó fáradtságot. Kivételt képeznek köztük a leopárdok, melyek gyakran vadásznak nyulakra és más kisebb állatokra is.

A jól táplált házi macskák is vadásznak a környezetükben élő madarakra, egerekre, patkányokra, skorpiókra és más kisebb állatokra. Gyakran előfordul, hogy meg is mutatják zsákmányukat a gazdájuknak. Ennek oka nem tisztázott, de a barátságos magatartás gyakran társul ezzel a viselkedéssel. A macskák talán dicséretet remélnek a csoporthoz való tartozás effajta szimbolikus kinyilvánításáért. Némelyik elmélet szerint azonban a macskák abból, hogy embertársaik a nap nagy részét távol töltik tőlük, arra következtetnek hogy vadászattal töltik az idejüket és ezért vannak bővében az ételnek. Zsákmányuk odaajándékozásával csupán szeretnének hozzájárulni gazdájuk élelmezéséhez.^[22] Az etológus, Paul Leyhausen átfogóan tanulmányozta a házi macskák vadászó- és társadalmi magatartását – melyet Cat Behavior (Macska magatartás) című könyvében dokumentált –, és saját magyarázattal szolgált az ajándékozás jelenségére. Egyszerűen megfogalmazva, a macskák befogadják az embereket saját társadalmi csoportjukba és a hierarchiában betöltött helyüknek megfelelően feleslegessé vált zsákmányukat megosztják a csoport többi tagjával. A hierarchia tetején vagy annak közelében az ember áll.

Vadászó magatartásuk miatt a vadon élő macskákat számos országban kártevőnek tekintik. A házi macskákat esetenként zárt kifutóban vagy lakásban kell tartani, mivel másként pusztíthatják a veszélyeztetett helyi madárfajokat. Ausztráliában a hatóságok törvényt is hoztak ezzel kapcsolatban. Bizonyos helyeken a macskatartók csengőt akasztanak kedvencük nyakába, hogy ezzel figyelmeztessék az esetlegesen kiszemelt zsákmányt. Néha azonban a macska megtanulja hogyan váljon még csendesebbé, hogy a csengővel is képes legyen vadászni.

A macskák fogazata és emésztő szervrendszere a húsevéshez alkalmazkodott. A házi macskák kis mennyiségű növényi táplálékot is igényelnek, melyhez alkalmanként fű vagy más növények fogyasztásával jutnak hozzá. Míg a medvék és a kutyák általában gyümölcsökkel, bogyókkal, gyökerekkel és mézzel egészítik ki étrendjüket, a macskák leginkább húst fogyasztanak. Mivel egy genetikai anomália folytán valamennyi macskaféle képtelen az édesség ízlelésére,^[41] ezek az állatok többnyire idegenkednek a gyümölcsök és a bogyók elfogyasztásától. Ennek ellenére sok házi macska kedveli a zöldséget.^[42] A boltokban kapható macskaeledelek elsősorban húsból állnak, de gyakran tartalmaznak nagy mennyiségű búzát vagy rizst, amelyet hús melléktermékekkel, ásványi anyagokkal és vitaminokkal egészítenek ki. Előfordul, hogy a macskák füvet, leveleket, cserjéket vagy szobanövényeket rágcsálnak, elősegítve a megemészthetetlen táplálék felöklendezését.

A macskák képtelenek pusztán vegetáriánus étrenden élni, mivel ekképpen nem tudják előteremteni azokat a számukra szükséges tápanyagokat, melyeket a növények nem vagy csak kis mennyiségben tartalmaznak. Ezek közé tartozik a taurin, az A vitamin (a macskák szervezete nem képes a növényekben nagy mennyiségben jelen levő A pro-vitamin A vitaminná való átalakítására) és ide tartoznak egyes zsírsavak is. A taurin hiányától a macskák szeme lassan leépül, amely kezdetben látásproblémákat végül pedig maradandó vakságot okoz. Ezt az állapotot központi retina degenerációnak (CRD = Central Retinal Degeneration), nevezik. A tehéntej kis mértékben tartalmaz taurint, de a felnőtt macskák általában érzékenyek a laktózra. A laktózmentes tejet ugyan biztonságosan fogyaszthatják, de ez nem helyettesítheti a húst. Némelyik vegetáriánus ennek ellenére vegetáriánus étrend szerint eteti kedvencét, kiegészítve az ételt azokkal a tápanyagokkal, amelyek a macskák számára szükségesek.^[42][43]

Egyes szobanövények ártalmasak ezen állatok számára. A húsvéti liliom levelei maradandó és életveszélyes vesekárosodást okozhatnak, de a filodendron is mérgező rájuk nézve. A Cat Fanciers Association egy teljes listával szolgál a macskák számára mérgező növényekről.

Némelyik példány rajong az illatos macskamentáért. Bár általában nem eszik meg, gyakran hemperegnek rajta, tapogatják és esetenként meg is rágják (hogy a vomeronazális szervük segítségével jobban meg tudják vizsgálni). A hatása aránylag rövid ideig, legfeljebb egy órán át tart, azonban néhány órával később újra felkeltheti az érdeklődésüket. Kisebb hatásfokkal más növények is kiválthatnak hasonló reakciót.

A macskák néha válogatósak az étkezésnél, amely talán az édesség ízlelésének hiányából is fakad. Más emlősökkel ellentétben akár önként éheznek is, még akkor is ha olyan ételt kapnak, ami elég ízletes vagy olyat, amelyet korábban szívesen elfogyasztottak. Ez akkor is bekövetkezhet, ha a vomeronazális szervük hozzászokott egy adott ételhez vagy ha a gazdái elkényeztették az állatot. Ilyenkor minden olyan ételt elutasítanak, amely nem felel meg az elvárásaiknak. Az is előfordulhat hogy ráunnak a kapott ételre és addig nem esznek belőle, amíg újra meg nem kívánják. Az önkéntes éhezés azonban csak rendkívül ritka esetben tart addig a pontig, ahol az állat szervezete már károsodik a rohamos súlycsökkenés és a máj működési zavara (hepatikus lipidózis) következtében, amely beteges étvágytalanságot okoz és kezeletlenül 48 órán belül az állat pusztulásához vezet.

Emellett a macskák érdeklődést mutathatnak az emberi ételek, például a fasírozott, sült csirke, kenyér, pizza, jégkrém, paradicsomleves, szalonna, sárgarépalé, olajbogyó, gomba iránt, de az olyan ínyencségek is felkelthetik a figyelmüket, mint a főtt kukorica vagy a sárgadinnye. Az emberi étel és a macskaeledel együttes fogyasztása azonban az állat elhízásához vezethet, amely számos problémát okozhat, akár cukorbetegséget is, főként a kasztrált hímeknél. Az elhízás orvosolható diétával és fizikai gyakorlatokkal, azaz játékkal, amely különösen a lakásban tartott példányoknál hasznos.

Kialakulhatnak olyan táplálkozászavarok is, mint a pica, amely során az állat szokatlan dolgokat rág vagy eszik meg, például ruhaszövetet, műanyagot vagy gyapjút. Ez kis mennyiség esetén nem ártalmas, a nagy mennyiségű emészthetetlen anyag (például egy teljes zokni) eltávolítása azonban orvosi beavatkozást igényel. Ez a betegség különösen a sziámi és a burma fajtákat érinti, illetve azokat, amelyek ezek őseitől származnak.

A macskák károsak is lehetnek a környezetükre nézve, amennyiben egy olyan területre kerülnek, ahol a helyi fajok nem képesek megfelelően alkalmazkodni hozzájuk. Előfordulhat, hogy fajpusztulást okoznak (mint például a Stephens-szigeti álfakusz esetében).

Méregtelenítés [szerkesztés]

A macskák mája az emberekénél vagy a kutyákénál kevésbé hatékonyan méregteleníti a szervezetet, így csak korlátozott védelmet nyújt a növényvédő szerekkel és a gyógyszerekkel szemben. Például a fájdalomcsillapítók közé tartozó paracetamol kimondottan ártalmas a macskákra nézve. Az ennek megemésztéséhez szükséges enzimek hiányában ugyanis az állat, az ember számára kockázatmentesen elfogyasztható adagtól akár el is pusztulhat.^[44] Amennyiben ez a gyógyszer kerül a macska szervezetébe, sürgősen állatorvoshoz kell vele fordulni.^[45] Emellett a tisztításra és fertőtlenítésre használt fenolalapú termékek, mint például a Pine-Sol, a Lysol vagy a hexaklorofen is nagyobb veszélyt tartogatnak a macskák, mint a kutyák vagy az emberek számára,^[46][47] a mérgezés akár végzetes kimenetelű is lehet.^[48]

Az emberi ételek egy része is mérgező a macskákra nézve; ilyen például a csokoládé, amelyben a kakaó fő alkaloidja, a teobromin okozhat mérgezést.

Higiénia [szerkesztés]

Köztudott, hogy a macskák rendkívül igényesek a tisztaságot illetően, körülbelül az életük 30%-át töltik tisztálkodással.^[49] A mosakodás elősegíti a test melegének megőrzését, eltávolítja az élősködőket és serkenti a bőr vérkeringését. Nyelvük papilláival és nyáluk használatával tartják tisztán bundájukat. A macska nyála jól tisztítja a szőrzetet, az embernél azonban allergikus reakciót válthat ki. A macskára allergiás emberek egy része szénanáthától, asztmától vagy bőrkiütésektől szenved, másokon azonban nem jelentkeznek az allergiára utaló tünetek.^[50] Némelyik macska szívesen mosdatja a fajtársait vagy akár a gazdáját is. A tisztálkodás közben lenyelt és a gyomorban összetapadt és megszilárdult szőrt (melyet bezoárkőnek neveznek) időnként kiöklendezik. A hosszú szőrű fajtáknál ez gyakrabban fordul elő, azonban a felöklendezés megfelelő étrenddel és a bunda gyakori átfésülésével vagy szőrkefével való gondozásával elkerülhető. A macskák körülbelül ugyanannyi folyadékot veszítenek mosakodás közben, mint a vizelés során, ezért fontos hogy a folyadék pótlására mindig álljon a rendelkezésükre friss, tiszta ivóvíz.

A szobamacskáknak rendszerint egy alomként kőzúzalékot (például bentonitot vagy zeolitot), faforgácsot, papírt, esetleg virágföldet vagy homokot tartalmazó alomtálcára van szükségük, amely a számukra illemhelyként szolgál. Ez az alkalmatosság a háztartásban élő egyedek számától és az alom fajtájától függően gyakori tisztítást igényel, mivel az állat másképp nem hajlandó használni. Az illemhely használatának mellőzése mögött azonban egyéb ok is állhat, például székrekedés vagy más olyan egészségügyi probléma, amely az alom használatát megnehezíti. A házból kijáró macskák számára is célszerű egy illemhelyet fenntartani. Az alomtálca napi ellenőrzésével figyelemmel követhető az állat egészségi állapota is. Az alomnak és az alomtálcának is sokféle változata létezik, némelyikük használat után elkülöníti az almot az ürüléktől. Az almok egyes fajtái a vizeletet is magukba szívják, megnövelve az alom felhasználási idejét, bár előfordulhat hogy bizonyos almok némelyik macska számára egészségügyi problémát okoznak.^[51]

Az alomtálcák növelhetik a toxoplazmózis fertőzés kockázatát a terhes nőknél és a legyengült immunrendszerű személyeknél, bár a fertőzés esélye a kizárólag lakásban élő macskák esetében kisebb. A fertőzésveszély csökkenthető, ha az alomtálcát naponta, egy a fertőzéssel szemben ellenálló személy kitisztítja.

A macskák betaníthatók az emberi használatra készített WC használatára is, melynek révén az alomtálca szükségtelenné válik, bár komoly higiéniai okokból ez nem ajánlott. A betanítás, melynek során az alomtálcát egyre közelebb helyezik a vécécsészéhez, általában két-három hetet vesz igénybe. Ehhez egy rövid ideig ajánlatos egy tálat vagy egy kisebb dobozt rögzíteni a vécécsésze fölé, de a betanítás más segédeszközök használatával is könnyíthető.^[52] Mivel a vécécsészéről történő leesés megsebesítheti az állatot, melynek folytán tartózkodni fog a vécé használatától, célszerű egy rácsot vagy más az ürülék lehullását lehetővé tevő, erre a célra gyártott segédeszközt helyezni a csészére, amely növeli a biztonságot. A vécécsészét ajánlatos lefedve tartani abban az esetben, ha a macska nincs a vécé használatára szoktatva, máskülönben az állat megpróbálhat inni a benne levő vízből.

Karomápolás [szerkesztés]

A macskák természetes ösztönük révén időről időre keresnek egy megfelelő felületet, amelybe karmaikat belemélyeszthetik, hogy lábaikat hátra húzva megszabadulhassanak az elkopott karom burkoktól. A karomélesítés amellett hogy segít az izmok edzésben tartásában, örömet is szerez az állatnak, így gyakran a karomtalan példányok is elvégzik ezt a tevékenységet. A szobamacskáknak ehhez egy erre alkalmas karomélesítő póznára van szükségük, másképp a bútorokat és szőnyegeket kénytelenek használni, amelyeket könnyedén megrongálhatnak.^[53] Az erre a célra gyártott eszközök általában szövettel vannak borítva, mely összezavarhatja az állatot, így végül nem tudja eldönteni mely felületeket szabad használnia és melyeket nem. Ennek elkerülésére célszerű egy egyszerű fából készült póznát beszerezni vagy a már meglevőt egy olyan durvább felületű textúrával bevonni (például egy aljával kifelé néző régi szőnyeggel), amely nagyban eltér a lakásban fellelhető egyéb szövetektől. A vadon született példányok gyakran nem értik a karomélesítő pózna célját, így a használatára való betanításuk tovább tarthat.

Habár a karomélesítés megvédi az állatot attól, hogy a karma túl hosszúra növekedjen, a karomápolás szükség esetén kézzel is elvégezhető egy erre a célra gyártott karom trimmelővel vagy akár egy egyszerű manikűrollóval is. A vágásnál nagyon körültekintően kell eljárni, ugyanis a karom élő részének elvágása az ujj megvágásához hasonlóan vérzéssel és fájdalommal jár. Az áttetsző karmú állatoknál az élő rész jól látható, a sötétebb karmúaknál azonban nem, így ezeknél még inkább vigyázni kell, hogy a vágáskor csak egy apró darabot távolítsunk el.

Karomeltávolítás [szerkesztés]

Magyarországon az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény^[54] tilja az állatok küllemének megváltoztatása céljából végzendő műtéti beavatkozásokat, köztük a karomeltávolítást is, amely azonban az Egyesült Államokban engedélyezett (a főbérlők néhol elő is írják a lakók számára az operáció elvégzését). A karomeltávolítást többnyire fiatal példányokon végzik. A műtét során az állatot érzéstelenítik, majd eltávolítják valamennyi karmát, az általuk okozott esetleges sérülések megelőzése és a berendezési tárgyak megóvása érdekében.

Számos állatorvos kritikával illeti az eljárást, mivel a karmok hiánya komoly következményekkel jár a macskára nézve:

1. Megfosztja fő védelmi eszközeitől, melyek nemcsak a harchoz, hanem a meneküléshez (például egy fára való felmászáshoz) is szükségesek;
2. Megnehezítheti a mozgást, amely az izmok leépüléséhez vezet;
3. A kapaszkodás és keskeny felületeken (például korlát, kerítés) történő egyensúlyozás képességének leromlása sérülésekhez vezethet;
4. Az állatot bizonytalanná és ingerlékennyé teheti, melynek következtében gyakrabban fog harapni.

Ezen okok miatt a szakértők nem javasolják a karomeltávolításon átesett macskák szabadba való kiengedését.

Hazánkhoz hasonlóan több nyugat-európai országban, például Finnországban, Németországban, Hollandiában és Svájcban is törvényileg tiltott a karomeltávolítás,^[55] az Európai Egyezmény az állatok védelméről második fejezete alapján, amely megtiltja a nem gyógyászati célból végzendő műtéteket.^[56] Nagy-Britanniában az állatvédők számára nehézséget jelent az országba bekerülő karomeltávolításon átesett macskák örökbeadása, így ezek többségét elaltatják. 2003-ban a kaliforniai West Hollywoodban az állatorvosok és az állatgondozók számára megtiltották a városban végzendő karomeltávolító műtéteket.

A karomeltávolítást 5-6 hónapos kor előtt általában nem javasolják, számos állatorvos azonban a lehető legkorábban (az állat méretétől függően már 2-3 hónapos korban) végzi el a műtétet, ugyanis a fiatalabb állatok ujjpercei ekkor még rugalmasabbak, inkább porcosak, mintsem csontosak, ami megkönnyíti az amputációt.

A karomtalanított macskának néhány napig pihenésre van szüksége, és (amennyiben lehetséges) meg kell óvni az ugrás közben fellépő terheléstől. Egy hétig vagy néhány napig kellemetlen lehet a számára, ha felemelik vagy játszani próbálnak vele (ez más jellegű műtétek esetében is megeshet). Ritkábban előfordulhat, hogy az operáció során az állat elpusztul, illetve hogy a fellépő komplikációk következtében fertőzést vagy maradandó fájdalommal járó sérülést szenved.

A karomtalanítás alternatívájaként alkalmazhatók a tompa, műanyagból készült karomvédők, melyeket mérgező anyagot nem tartalmazó ragasztóval kell rögzíteni és a karom burok elhullajtása esetén (nagyjából 4-6 hetenként) pótolni. Ezen eszközök szintén nehézséget okozhatnak az állat számára, mivel mesterségesen tompított karmait nem képes megfelelően használni.^[57]

Betegségek [szerkesztés]

A macskáknál gyakori vírusos és élősködők (bolha, kullancs, rühesség) által okozott betegségek, veszettség, angolkór, agyhártyagyulladás rendszeres védőoltással és megfelelő odafigyeléssel (például adott esetben bolhairtó nyakörv használatával vagy megfelelő étrend kialakításával) könnyen megelőzhetőek. Szükség van ezen felül az állat állandó figyelésére, mivel minden betegségnél vannak árulkodó jelek, feltűnőbbek a vakarózás, hasmenés, tüsszögés. Néhány esetben csak a megváltozott viselkedés árulkodik arról, hogy baj van.

A macska leukémia, más néven leukózis (FeLV) nyállal, vérrel és nemi úton terjedő, gyakori vírusos betegség, melyre hosszú lappangási idő jellemző. Ha az anyaállat fertőzött, az utódok is hordozni fogják. A tünetek sokfélék lehetnek, például különböző vérzések, hányás, hasmenés, a nyirokcsomók megduzzadása, ritkább esetben daganatok. Csökken az immunrendszer erőssége, előrehaladott állapotban gyakran másodlagos betegségek jelennek meg. Gyógyíthatatlan, megfelelő védekezés ellene a megelőzés, rendszeres oltással.

Az immunhiány-betegség, azaz a macska-AIDS (FIV) a leukózishoz hasonló, tüneteiben, a terjedés módjában azonos betegség, főleg a verekedő kandúrok karmolásaival kerül egyik egyedből a másikba. Gyógyíthatatlan, a tünetek gyakran évek múltán, öregebb korban vagy más betegségek folyamán jelentkeznek.^[58]

A fertőző hashártyagyulladást (feline infectious peritonitis, FIP) szintén vírus okozta, emberre veszélytelen. Két fajtája létezik, a nedves változatnál a kór előrehaladtával a hasüregben folyadék gyűlik fel. A száraz változatnál ez a tünet nem jelentkezik, helyette szem- és idegi betegségek figyelhetőek meg. Általános az étvágytalanság, hasmenés és a súlyvesztés. A FIP az esetek 95%-ában halálos.^[59]

Az Aujeszky-féle betegség a sertés húsának és belsőségének nyersen való adása után alakulhat ki. Tünetei a veszettséghez hasonlóak, innen kapta korábbi nevét, az álveszettséget. Könnyen terjed egyik macskáról a másikra, ezért a fertőzött példányt el kell különíteni a többiektől. Lappangási ideje nagyon rövid, csupán néhány nap. Gyógyíthatatlan, megelőzni csak a táplálékként adott hús megfőzésével lehet.

Társas viselkedés [szerkesztés]

A macskákat az emberek többsége magányos állatokként ismeri, de valójában nagyon is társaságkedvelők. A legnagyobb különbség a macskák és kutyák (melyekkel gyakran hasonlítják össze őket) társas viselkedése között az, hogy a macskáknak nincs kollektív túlélési stratégiájuk vagy „falka mentalitásuk”; ami mindössze annyit jelent, hogy maguk gondoskodnak alapvető szükségleteikről (például egyedül keresnek élelmet és védekeznek támadás esetén). Ez azonban nem aszociális magatartás. Talán a legjobb példa a macskák természetes viselkedésére az elvadult példányok kolóniákba való szerveződése, melyekben az egyes tagok magukról gondoskodnak.

Az emberekkel való szimbiotikus kapcsolatuk évezredek során alakult ki. Gazdájukhoz való kötődésük nehezen vethető össze a vadmacskák magatartásával, de annyi bizonyos, hogy tudatában vannak annak, hogy az ember nem az ő fajukhoz tartozik (és nyilván önmagukat sem tekintik embernek). Ez a különbségtétel a gazdájukkal való kommunikáció során használt hangjelekben és testbeszédben is megnyilvánul. Egyes vélemények szerint pszichológiai szemszögből a macska az embert pótanyának tekinti, így a felnőtt egyedek egyfajta állandósult gyermekkorban élik le az életüket.^[22] A macskák emberrel való kapcsolatának az állat 3-7 hetes kora között kell kialakulnia. Némelyik példány később is hozzászoktatható az emberhez, de a többségük félénk marad. Ehhez hasonlóan a macskák összeszoktathatók a kutyákkal és más háziállatokkal is, de a kisebb méretűeket általában zsákmánynak tekintik.

Kommunikáció [szerkesztés]

Bővebben: A macska kommunikációja

A macska által kiadott egyedi hang („miaú”) különböző változatai eltérő jelentést hordoznak. Az állat más hangokat használ fájdalom jelzésére, (etetés vagy játék céljából történő) figyelemfelhívásra és üdvözlésre. Egyes példányok gyakrabban nyávognak, mások pedig ritkábban. Érzelmeiket a testbeszéddel is kifejezhetik (például a farok csóválása utalhat izgatottságra vagy idegességre), egyes jelzéseik azonban félreérthetőek (a harapás történhet játékból, de ingerültségből fakadóan is).

Intelligencia [szerkesztés]

Bővebben: A macska intelligenciája

A macska próbálkozások és hibák, felfedezések és utánzás segítségével képes tanulni. Számos képességgel születik, mint például a vadászat vagy a toalett használata, amelyek azonban gyakorlást igényelnek. Az anyaállat a kölykeit három hetes koruktól a zsákmányállatok segítségével tanítja vadászni, melyeket kezdetben élettelenül, majd később élő állapotban visz eléjük, hogy az utódok láthassák hogyan kell megölni, illetve megenni azokat. Egyedülálló tájékozódási képességük, mely a madarak égitestek és mágneses terek alapján történő tájékozódásához hasonlóan működik, lehetővé teszi hogy akár több száz kilométeres távolságból is hazataláljanak. Emellett (jelenleg még nem tisztázott módon) az általuk ismeretlen helyre távozó gazdáikat is tudják követni.

Játék [szerkesztés]

A házi macskák, különösen a fiatal egyedek, rajonganak a kötéllel való játékért. A legtöbb macska képtelen ellenállni a meglóbált vagy földön húzott kötélnek. Számos képi ábrázolás létezik, amely a macskát egy fonalgombolyaggal jeleníti meg. Ez a tulajdonság feltehetően a vadászösztönnel áll összefüggésben, amely arra készteti a kölyköket, hogy más macskák (rendszerint az anyaállat) farkán gyakorolják a vadászatot. A lenyelt kötél azonban az állat gyomrába vagy beleibe juthat, amely megbetegedéshez, súlyosabb esetben az egyed pusztulásához vezethet. Vannak akik ennek elkerülésére a kötelet lézermutatóval helyettesítik.

Agresszivitás [szerkesztés]

Kis méretüknek köszönhetően a házi macskák nem jelentenek komoly veszélyt az emberre nézve – a legnagyobb kockázatot általában a karmolásokból, harapásokból eredő sérülések, esetleg valamely kórokozó által terjedő fertőzés^[60] (például a veszettség) jelentheti. Bár a rossz tartási körülmények miatt frusztrált vagy játék közben megvadult állat akár komoly szemsérülést is okozhat, ez meglehetősen ritkán fordul elő (megjegyzendő, hogy a hímeknél a hasi tájék megérintése általában védelmi reakciót vált ki).

Magasság és zuhanás [szerkesztés]

A legtöbb macskaféle szívesen tartózkodik magasan levő helyeken. Az állati viselkedéssel foglalkozó kutatók számos példával szolgálhatnak erre vonatkozóan, a magyarázat pedig nyilvánvalóan az, hogy a magasság jó megfigyelőpont az állat számára, ahonnan áttekintheti a „területét”, szemmel tarthatja az emberek és az esetleges egyéb háziállatok tevékenységét. A vadon élő macskafélék számára a magasban levő leshelyek segítséget nyújtanak a vadászathoz; alkalmanként a házi macskák is a magasból, például egy faágról vagy egy kerítésről vetik rá magukat zsákmányukra, ahogyan a leopárd.^[61] Emellett a macskák számára a magasság tekintélyt és biztonságérzetet is nyújt.

A magas helyekhez való vonzódás azonban veszélyes is lehet, ugyanis élesben teszteli azt a közismert axiómát, mely szerint „a macska mindig a talpára esik”. Az American Society for the Prevention of Cruelty to Animals (Amerikai Társaság az Állatok Elleni Kegyetlenség Megelőzéséért) nevű szervezet arra figyelmezteti a macskatulajdonosokat, hogy védjék kedvencüket a túlságosan magas helyektől, ugyanis az elbizakodott vagy figyelmetlen állatok megsérülhetnek egy nagyobb zuhanás során.^[62]

Esés közben a macska, kiváló egyensúlyérzékét és rugalmasságát kihasználva képes testét megcsavarva talppal a föld felé fordulni.^[63][64][65] Ez az „önigazító reflex” avagy „korrekciós reflex” néven is ismert képesség, amely lehetővé teszi, hogy zuhanás közben, bizonyos idő elteltével az állat a megfelelő irányba forduljon. A legtöbb beszámoló szerint a néhány méteres zuhanások kevésbé károsak a számukra (habár néha komoly sérülésekkel járnak), de ismertek olyan esetek is (5-10) amelyben az állat nagy magasságból (például egy épület hetedik emeletéről) ért földet sértetlenül. A világrekordot Ken Myer floridai kormányzó Andy nevű macskája állította be, egy 16. emeletről történt 61 méteres zuhanást túlélve.^[66] A közhiedelemmel ellentétben a farok nélküli macskák is rendelkeznek ezen képességgel, ugyanis főként a mellső és hátsó lábuk, valamint a gerincük segítségével fordulnak a megfelelő helyzetbe, a farok kevésbé fontos a mozdulatsor végrehajtásánál.^[67]

Életkor [szerkesztés]

A macska életkorának emberi életkorhoz való megfeleltetése
Macska	Ember	Macska	Ember	Macska	Ember	Macska	Ember
1 hónap	5-6 hónap	1 év	15-16 év	8 év	48 év	15 év	76 év
2 hónap	9-10 hónap	2 év	24 év	9 év	52 év	16 év	80 év
3 hónap	2-3 év	3 év	28 év	10 év	56 év	17 év	84 év
4 hónap	5-6 év	4 év	32 év	11 év	60 év	18 év	88 év
5 hónap	8-9 év	5 év	36 év	12 év	64 év	19 év	92 év
6 hónap	10-12 év	6 év	40 év	13 év	68 év	20 év	96 év
8 hónap	13 év	7 év	44 év	14 év	72 év	21 év	100 év

A szobában tartott macskák általában 14-20 évig élnek, noha a Guinness Rekordok Könyve szerint a legöregebb ismert macska 34 éves volt.^[68][69] A hazai macskák közül a regisztrált legidősebb 21 esztendőt élt meg.^[70] Egyes nem hivatalos beszámolók 37 és 43 éves kort megért példányokról is említést tesznek. A házi macskák tovább élnek, ha nem engedik őket ki a szabadba (így csökken az esélye a harcokból, balesetekből származó sérüléseknek és a betegségeknek) és ha ivartalanítva vagy kasztrálva vannak. Ezáltal a kasztrált hím macskáknak nem lesz hererákjuk, az ivartalanított nőstényeknek pedig petefészekrákjuk, és mindkettőjüknél csökken a tejmirigy daganat kialakulásának esélye.^[71] További fontos lehetőség az élettartam meghosszabbítására a macska életkorának és életmódjának megfelelő táplálék etetése. A vemhes és szoptató nőstényeknek, valamint a kölyköknek általában egy éves korig kölyöktápra, a felnőtteknek 6-7 éves korig felnőtt tápra, ezután pedig idős macskának gyártott tápra van szükségük. Ezzel ellentétben a modern városi környezetben élő elvadult macskák gyakran csak kettő vagy kevesebb évig élnek. A gondozott csoportokban élő vadmacskák élettartama hosszabb: a British Cat Action Trust már 19 éves vad hímet is jelentett. A legöregebb vadmacska „Mark” volt, akit a brit Cats Protection jótékonysági szervezet látott el, 26 évet ért meg.

A macskák és az emberek életkorának összehasonlításához általában egy évet 7 macskaévnek feleltetnek meg. Mivel azonban a macskák 2 éves koruk után lassabban fejlődnek az embernél, a skálát módosították, egy emberi évet 4 macskaévnek számítva.^[72] Egy 7 éves példány középkorúnak számít, egy 10 év feletti pedig már idősnek. Az első hónapok összehasonlítását a különböző forrásból származó táblázatok rendszerint másként végzik el, így erre az időszakra vonatkozóan hozzávetőleges értékekkel érdemes számolni.^[73][74]

Szaporodás és genetika [szerkesztés]

A macskáknak évente két szaporodási időszaka van (bagzás), egy tavasszal és egy ősszel, amely minimálisan 4-7 napig tart, amennyiben a nőstény vemhes lesz.

A hímek péniszén hátrafelé mutató tüskék találhatók, melyek a pénisz kihúzásakor hozzáérnek a nőstény vaginájának falához. A nőstényt ez az ovuláció megkezdésére serkenti, de mivel erre nem minden esetben kerül sor, a nőstények ritkán esnek teherbe az első párzás során. A tüzelő nőstények több hímmel is párosodnak, így előfordulhat hogy az egy alomba tartozó kölykeik több apától származnak.

A szaporodási folyamat erős zajjal járhat, mivel mindkét állat hallatja a hangját. A zaj leginkább a harcoló macskák által kiadott hangokra emlékeztet.

A vemhességi időszak 63-65 napig tart. Az alom átlagosan 3-5 kölyökből áll. A legelső alom általában a későbbieknél kisebb létszámú. A kölykök elválasztása 6-7 hetes korban történik meg, ivaréretté pedig (nőstények esetében) 4-10, illetve (hímek esetében) 5-7 hónap után válnak. Egy átlagos nőstény a nemileg aktív életszakaszában összesen akár 100 utódot is világra hozhat.^[75] A rekordot 1952-ben egy Dusty nevű texasi cirmos nőstény érte el, még a 18. életéve előtt, 420 utóddal. Az eddig ismert legnagyobb alom 15 kölyökből állt.^[76] A kölykök átlagos tömege 85 gramm.^[77]

A macskánál a vemhesség fizikai és személyiségi változásokat okoz. A fizikai változások közé tartozik a hasüreg megnagyobbodása, a hányás, a megnövekedett étvágy, a mellbimbók rózsaszínűvé válása és a tüzelési időszak elmaradása. A vemhesség végső stádiumában az állat fészkelőhelyet keres, gazdájához pedig egyre jobban ragaszkodik.^[78] Előfordul, hogy az egymással jó viszonyban álló nőstények segítik is egymást a szülés során.

A kölykök (a Fédération Internationale Féline ajánlása szerint) legkorábban 12 hetesen állnak készen arra, hogy új otthonba költözzenek, illetve akkor, amikor már készek elhagyni az anyjukat. A macskák 6-8 hetes koruktól sebészeti úton sterilizálhatók a nem kívánt szaporulat elkerülése érdekében. Ez a beavatkozás megelőzi az olyan szexualitással kapcsolatos magatartásformák kialakulását, mint a vizelettel történő terület megjelölés (a hímeknél) és a hívó szándékkal történő nyivákolás (a nőstényeknél). Amennyiben az állatot az efféle magatartásformák elsajátítása után kasztrálják vagy ivartalanítják, akkor a viselkedésében ezek a jellegzetességek a későbbiekben is felbukkannak.

A házi macska és legközelebbi vad őse 38 kromoszómával rendelkezik. Jelenleg több mint 200 öröklődő genetikai betegség ismert, amelyek közül jó néhány hasonlít az embernél is fellépő genetikai rendellenességekre, egy részük pedig anyagcserezavarokat okoz.

A szőrzet színéért több gén felelős, kombinációjuk eltérő fenotípust eredményez. A szőrzet és a farok hosszát vagy hiányát egy-egy allél határozza meg, tulajdonságaikat pedig poligének befolyásolják. A macskáknál előfordul az albinizmus, amely öt allélhez kötődik,^[79] léteznek kék és rózsaszín szemű albínó példányok is.

A Laboratory of Genomic Diversity (National Cancer Institute, Frederick, Maryland, USA) által támogatott Cat Genome Project annak lehetőségeit vizsgálja, hogyan használható fel a macska az örökletes emberi betegségek, a fertőző betegségek és a génállomány evolúció működésének modellezésére.

2002 februárjában bejelentették az első klónozott macska születését. Copy Cat, avagy CC (az angol „Carbon Copy” – azaz Másodpéldány szó rövidítéséből) 2001. december 22-én jött világra, 2006 szeptemberében pedig 3 utódnak adott életet, melyek természetes módon születtek meg.^[80]

Túlszaporodás [szerkesztés]

A Humane Society of the United States állítása szerint évente 3-4 millió macska és kutya elaltatására kerül sor, és még több kerül közülük az állatmenhelyekre, mivel jelentősen több állat születik, mint ahány számára otthont lehet biztosítani. A kasztrálás és ivartalanítás azonban segíthet leküzdeni a túlszaporodás problémáját.^[81][82] A helyi állatvédelmi szervezetek is arra biztatják a lakosságot, hogy lehetőség szerint kasztráltassák/ivartalaníttassák házikedvenceiket, és hogy újak megvásárlása helyett inkább fogadjanak örökbe állatmenhelyekre került példányokat.

Tartás [szerkesztés]

Más háziasított állatokhoz hasonlóan a macskák mutualista kapcsolatban állnak az emberrel. A patkányok és egerek irtása az élelmiszerraktárakban nyilván fontosabb feladat volt, mint a település védelme az egykor vad állattal szemben, így befogadták azt. A rágcsálókra szintén vadászó kutyákkal ellentétben a macska rendszerint nem fogyaszt gabonát, gyümölcsöket vagy zöldséget, így könnyen beilleszkedhetett.

A kutyával szemben azonban a macska kevésbé idomítható, ugyanis annak ellenére, hogy közösségben kezdett élni, magányos vadász maradt.

„	Egyetlen állatfaj sem alakított ki olyan meghitt viszonyt az emberrel, s őrizte meg annyira mozgási és cselekvési szabadságát, mint a macska.	”
– Desmond Morris

Nem véletlen, hogy a macskák „tiszta” állatok; nyáluk, melyet gyakran használnak tisztálkodásra, természetes szagtalanítóként működik. Ez azért is hasznos, mert csökkenti annak esélyét, hogy a zsákmány megérzi a rá vadászó macska szagát. Ezzel ellentétben a kutyák számára a szag előnyös, ugyanis a csapat szélirányból érkező fele ennek segítségével könnyebben terelheti a zsákmányt a csapat széllel szemben érkező tagjai felé. A közösen végzett tevékenységhez fontos a kommunikáció, egy magányos vadász számára azonban ez nem szükséges. Ez is egyike azon okoknak, ami miatt egy ilyen állattal nehézkes az együttműködés; a macskákat többnyire nehézfejűnek vagy kifürkészhetetlennek tartják, és habár nem ostobák, zárkózottak és önállóak. Azonban szeretettel viseltethetnek emberi társaik iránt, amennyiben fiatal korukban kialakult náluk az emberekhez való ragaszkodás.

A macskák száma országonként
Ország	Macska	Év
Egyesült Államok	90-93 millió*	2007[83][84]
Kanada	5 millió	1996[76]
Ausztrália	2,6 millió	2001[85]
Japán	8 millió	2007[86]
Egyesült Királyság	8 millió**	2004[87]
Franciaország	8,5 millió	2002[88]
Németország	7,5 millió	2006[89]
Svájc	1,35 millió	2006[90]
Ausztria	2,5 millió	2006[91]
Magyarország	3 millió	2006[92]
* a háztartások 37%-ában legalább 1 példány ** a háztartások 18%-ában legalább 1 példány

Az emberek különbözőképpen viselkednek a macskákkal szemben. Vannak akik társállatként, házikedvencként tartják őket. Mások elkényeztetik macskájukat, szinte saját gyermekükként bánnak vele. Megeshet, hogy a gondviselőjéhez kötődő állat át is vesz egyes emberi szokásokat. Például lefekvés előtt meglátogatja az alomtálcáját, a gazdája mellé fekszik az ágyon vagy a heverőn, esetleg kizárólag azt az ételt fogadja el, amit a gazdája is eszik. Egyesek emberi hangokat próbálnak utánozni; jelezve gazdájuk számára a szükségleteiket. Egy bizonyos hangszínű nyávogás és a szemkontaktus felvétele például a macska éhségére vagy szomjúságára utalhat. Emellett az állat képes hang nélküli kommunikáció (testbeszéd) kialakítására is, például dörgölőzéssel nyilvánítja ki szeretetét, arckifejezés és szemkontaktus segítségével jelzi ha szüksége van valamire (például ha szeretne átjutni egy csukott ajtón vagy ha esetleg egy bogarat talált a szőnyegen, amitől emberi segítséggel kíván megszabadulni). Ritkábban az is előfordul, hogy a macskatartók a kutyáknál is bevált étellel történő jutalmazás segítségével egyszerű trükköket tanítanak be kedvencüknek, például karikán való átugrást.

Tudományosan igazolt tény, hogy a macskatartás jót tesz az egészségnek, ugyanis az ölben doromboló macska simogatása, kényelmet és biztonságérzetet nyújtva segíti az ellazulást, feloldva a stresszt, amely a magas vérnyomás és más betegségek kialakulásában játszik szerepet.^[93][94]

A macskaszőrrel szembeni allergia az egyik legfőbb oka annak, hogy egyes emberek nem kedvelik ezeket az állatokat. Habár vannak akiknek allergiájuk ellenére is örömére szolgál a macska társasága, így betegségüket gyógyszerekkel és az állat rendszeres fürdetésével próbálják leküzdeni. A DNS-ükben található természetes eltérés folytán minden ötvenezredik macska mentes az allergiát okozó proteintől. Ezt a tulajdonságot kihasználva 2006-ban amerikai kutatók kitenyésztettek egy hipoallergén fajtát, amely szintén megoldást jelenthet a problémára.^[95] Nemrégiben végzett vizsgálatok kimutatták, hogy kevesebb az állatokra allergiás beteg azon emberek között, akik életük első évét macskák vagy kutyák társaságában töltötték el, mint azok között, akik gyermekkorukban nem kerültek kapcsolatba állatokkal.^[96] Czeizel Endre szerint az allergiára való hajlam örökletes, de a betegség kialakulásának esélye 10%-ra csökkenthető a gyermek egy éven át tartó szoptatásával.^[97]

A városokban élő emberek számára zavaróak lehetnek az elvadult, szabadon kóborló macskák, mivel éjszakai nyávogásuk és vizelettel történő terület megjelölési szokásuk bosszantóvá válhat, ha egy területen nagy számban vannak jelen. Védekezésképpen az állatvédő szervezetek igyekeznek a gazdátlan egyedeket kasztrálni, ivartalanítani. Emellett létezik lehetőség a macskák elektronikus eszközzel történő távoltartására is, amely az emberi fül számára nem érzékelhető magas frekvenciájú hang segítségével riasztja el a zajra érzékeny állatokat. A vidéki gazdaságokban néhol tucatnyi félvad macska él, melyek a pajtákban és a mezőkön vadásznak a takarmányra veszélyt jelentő rágcsálókra. A kedvencként tartott macskák is képesek rágcsálók, nyulak, madarak, gyíkok, békák, halak és rovarok elejtésére, de zsákmányukat nem minden esetben fogyasztják el. Néha csupán megmutatják gazdájuknak a megölt vagy megbénított prédát a dicséret vagy a jutalom reményében. Egyes vélemények szerint ez a magatartás része a macska és az ember közti különös kapcsolatnak, melyben a macska néha „kölyök” (játszik, dédelgetésre vágyik), néha pedig „felnőtt” szerepet tölt be (bemutatva a furcsa, csupasz bőrű, óriás „macskakölyöknek”, hogy mi a vadászat lényege).

Annak ellenére, hogy magányos állatként ismert, a házi macska szociálisan elég fejlett ahhoz, hogy kolóniákat alkosson, ahhoz azonban már nem, hogy az oroszlánhoz hasonlóan csapatban támadjon. Egyes fajták, mint például a bengáli macska, az ocicat és a manx kimondottan társaságkedvelők, de akadnak köztük kivételek. Miközben az egyedek őrzik saját területüket (a szexuálisan aktív hímeké a legnagyobb, a kasztráltaké a legkisebb), léteznek semleges zónák, melyekben a macskák konfliktusok nélkül üdvözlik egymást. A semleges zónákon kívüli területekről rendszerint azonnal, agresszíven fújva és morogva kísérlik meg elzavarni az idegen példányt, amennyiben pedig ez nem jár sikerrel, rövid, de zajos és vad támadást intéznek a betolakodó ellen. A harcoló macskák szőrüket felborzolva és hátukat domborítva igyekeznek megnövelni látszólagos méretüket, hogy ellenfelüket elrettentsék. Néha játék közben is gyakorolják ezt a magatartást. A támadás során többnyire a mellső lábuk segítségével ütéseket mérnek az ellenfél arcára és testére, emellett pedig harapnak is, de ennek ellenére a súlyos sérülések aránylag ritkák; a vesztes az arcát vagy a fülét ért néhány karmolás után, rövidesen elrohan (esetenként a győztes rövid távon üldözi). A súlyos sérülések normális esetben a karmolásokból és harapásokból eredő fertőzésekre korlátozódnak; ezekbe azonban az állat bele is pusztulhat, ha a sebeket nem kezelik megfelelően. A harcokból eredő sérülések biztosítják az elsődleges terjedési módot a macskák immunhiányos betegségét kiváltó FIV vírus (macska-AIDS) számára. A szexuálisan aktív hímek életük során számos harcot vívnak, arcukon és fülükön gyakran láthatók az összecsapásokban szerzett sérülések nyomai. A nőstények szintén harcolnak a területük és kölykeik védelme érdekében, még az ivartalanítottak is megvédik saját birtokukat.

Elvadult macskák [szerkesztés]

Az elvadult macskák egyedül vagy csoportokban, úgynevezett kolóniákban élnek, melyek az elérhető élelemforrások függvényében otthont biztosítanak a kölykök számára. Egyes elveszett vagy elhagyott házikedvencek is csatlakoznak ezekhez a csoportokhoz (feltehetően jobb lehetőség hiányában).

Az elvadult macskák élettartama rövidebb, a házi körülmények között tartottakéhoz képest, melyek tizenhat évig vagy annál tovább is elélnek. Az emberi igények számára átalakított barátságtalan városi környezethez a macskák nehezen tudnak alkalmazkodni; a legtöbb háziasított macska őse sivatagos területekről terjedt el az utazó emberek által. Ennek ellenére számos macskakolónia található a nagyvárosokban, például a római Colosseum és a Forum Romanum környékén.^[98]

Habár a macskák alkalmazkodók, az elvadult macskák nem képesek túlélni az extrém hideget és a forróságot, valamint magas proteinigényük kielégítésére nehezen találnak megfelelő élelmet az utcákon. Emellett ki vannak szolgáltatva a kutyák és a városokba betérő vadállatok (kutyafélék, medvék, hüllők) támadásainak, az autóknak és a macskákat gyűlölő vagy sorsukkal szemben közömbös állatkínzó embereknek is. Világszerte több ezer állatvédő szervezet és önkéntes próbál segíteni a helyzeten azzal, hogy elfogja és sterilizáltatja ezeket az emberhez nem szokott és emiatt örökbefogadásra alkalmatlannak ítélt állatokat, valamint beoltja őket a veszettség és a macska leukémia (FeLV) ellen, továbbá ellátja őket hosszú élettartamú bolhairtó eszközzel. A beavatkozásokat végző állatorvosok általában megjelölik a macskákat, a fülük hegyének lemetszésével, mivel némelyikük többször is az állatvédők által kihelyezett csapdákba kerül. Az önkéntesek rendszeresen gondozzák is az elvadult állatokat, amellett hogy ételt biztosítanak a számukra, igyekeznek enyhíteni beilleszkedési problémáikat. Miután a teljes kolóniát sikerült sterilizálni és nem születnek további kölykök, lassan az egész csoport kihal. Sokan ezen erőfeszítésektől remélik a városi macskakolóniák helyzetének megoldását.

„	Aki gyűlöli a macskákat, az a következő életében egér lesz.	”
– Faith Resnick

Környezetre gyakorolt hatás [szerkesztés]

Két eltérő nézet létezik a macska természetes környezettel való kapcsolatáról.

• Az első szerint: Az elvadult macskákkal kapcsolatos programok és a szabadba kijáró házi macskák témája jelenleg vita tárgyát képezi. A téma első fele a macskákkal való törődésről, a másik fele pedig a macskák veszélyeztetett fajokra gyakorolt hatásáról szól. Szinte minden tanulmány egyetért abban, hogy az elhagyott állatok élete meglehetősen nehéz, így azok számára, akik nem tudják tovább gondozni kedvencüket a lehető legjobb megoldás, ha átadják az állatot a barátaiknak, az állatvédelmi szervezeteknek vagy az állatmenhelyeknek. A szabadba kijáró macskák környezetkárosító hatásának mértéke a helyi körülményektől függ. A legsúlyosabb kárt a szigetekre kerülő macskák okozhatják. Komoly problémát jelentenek Floridában is ahol nem őshonosak, és ahol számos kis méretű veszélyeztetett faj él a mocsaras területre egyre inkább betelepülő házak közelében, illetőleg ahol a macskák a kedvező klíma miatt egész évben könnyen szaporodhatnak. Az Egyesült Királyságban kevésbé okoznak problémát, mivel már régen meghonosodtak és a helyi vadon élő állatokra nem jelentnek veszélyt. Az állattartók az állatorvosok, az ökológiai szervezetek és az egyetemek véleményét is kikérhetik arra vonatkozóan, hogy egy-egy területen kiengedhetők-e a házi macskák a szabadba. Nemcsak a macskák lehetnek ártalmasak a környezetre, a nagyobb ragadozók és a fertőző betegségek rájuk is veszélyt jelenthetnek. Az Egyesült Államok délnyugati részén élő prérifarkasok számos házi macskát ejtenek el a városok körzetében. Emellett felbukkanhat a térségben a macska leukémia (FeLV), a macska-AIDS vírus (FIV) és a veszettség is. Egymásnak ellent mondó vélemények esetén biztonságosabb a macskát a házon belül tartani. A házi körülményekhez szokott állatokat pedig, az erre alkalmas területeken érdemes fokozatosan hozzászoktatni a szabadban való tartózkodáshoz.
• A második nézet szerint a természetkárosításra nincs egyértelmű bizonyíték. E szerint az álláspont szerint a káros hatások nem feltétlenül következnek abból a tényből, hogy a macskák ragadozók. Képviselői rámutatnak, hogy a macskák évszázadokon át hatékony védelmet nyújtottak a kártevőkkel szemben, különösen a városokban, ahol más ragadozó nem jelent komoly veszélyt ezekre az állatokra nézve. Emiatt pedig a macskák nélkül a kártevők elszaporodnának.